Köszönetnyilvánítás a Kékfény szerkesztőinek
Olajos Gergő (Kékfény című műsor) vezető szerkesztő úr részére
Tisztelt Főszerkesztő úr!
Ezúton szeretnénk megköszönni azt a szakszerű, közérthető riportot, melyet a Kékfény legutóbbi adásában a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkájáról készítettek Miklya Attila szerkesztésével.
Közterület-felügyelőink és állományunk valamennyi tagja igen sokat tesz azért, hogy a lakosság a közterület-felügyelők munkáját megismerje, szándékainkat lássa, törekvéseinket megértse. A főváros rendjének, tisztaságának fenntartásában, a természetei értékeink megóvásában végzett tevékenységeink bemutatása nagyban járul hozzá ahhoz, hogy a jogkövető állampolgárok támogatásával végezhessük munkánkat. Ezért is van különösen nagy jelentősége annak, amikor olyan film kerül bemutatásra egy országos jelentőségű csatornán, mint amit Önök készítettek.
Bízunk abban, hogy érdeklődésük fennmarad a közterület-felügyelők munkájával kapcsolatban, és lesz még lehetőségünk műsorukban további megjelenésre. Természetesen Sajtószolgálatunk a jövőben is áll rendelkezésükre, ha bármilyen információra lenne szükségük.
Budapest, 2014.október 28.
Tisztelettel, a FÖRI Sajtószolgálat munkatársai