Kifogásolt intézkedés

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelői 2014. január 29-én intézkedést kezdeményeztek a BKV Zrt. közösségi közlekedési járművén utazó személlyel szemben, személyazonosságának megállapítása céljából. Az utas személyazonossága igazolását többszöri felszólítás ellenére is megtagadta, az V. kerület, Ferenciek tere megállóhelyre érkezve a járműről leszállva a helyszínt megkísérelte elhagyni. Ennek megakadályozása érdekében a közterület-felügyelők testi erőt alkalmaztak úgy, hogy az utas mindkét karját megfogva a helyszínen visszatartották és a megállóban várakozók közül kivonva a közeli épület oldalához vezették a rendőrség megérkezéséig.

Ombudsmani eljárás

Az alapvető jogok biztosa – hivatalból elrendelt – vizsgálatot kezdeményezett az intézkedés körülményeinek megállapítása céljából.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetőjének válasza az Ombudsman megkeresésére

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője részletekbe menő levélben tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát, hogy az intézkedésre azért került sor, mert a közterület-felügyelőkkel szolgálatot teljesítő – BKK alkalmazásban álló – jegyellenőrök irányukba tett közlése szerint az utas jogosulatlanul, – érvényes utazási okmány nélkül –vette igénybe a szolgáltatást, a helyszíni pótdíj megfizetésétől illetve adatainak önkénes megadásától – agresszív módon – elzárkózott, az ellenőrzésben résztvevőket hangosan kiabálva sértegette.  Az intézkedő közterület- felügyelő az érintettet a jogszabályi előírásoknak megfelelően tájékoztatta az intézkedésének okáról és céljáról, azonban az utas egyre erősödő ellenállása majd a helyszín elhagyásának kezdeményezése arra késztette a felügyelőket, hogy éljenek a rendelkezésükre álló lehetőségeik alkalmazásával. Így az utast megkísérelték visszafogni, de a fogásból agresszív módon szabadulni próbáló férfi elcsúszott és a földre került, azonban a dulakodást ekkor sem hagyta abba, az egyik közterület-felügyelőt megkísérelte megrúgni. A közelben tartózkodó rendőrjárőrök bekapcsolódásával, a férfi felhagyott ellenszegülő magatartásával és igazolta személyazonosságát. A közterület-felügyelők tájékozatták az érintettet, hogy az intézkedés ellen panasszal élhet, azonban az utas a mai napig nem élt panasszal, ezzel kapcsolatban rendőrségi megkeresés sem érkezett az Igazgatósághoz. A törvényi felhatalmazás alapján (1999. évi LXIII. törvény) a jogszerű intézkedés során a személyazonosság megállapítása céljából a közterület-felügyelő igazolásra szólíthatja az eljárásával érintett személyt. A személyazonosság igazolásának megtagadása esetén – az eljárásnak ellenszegülő személyt, az arányosság elvét figyelemben tartva, kényszerítő eszköz alkalmazásával is, az utast visszatarthatja a helyszínen a rendőrég kiérkezéséig. Az Igazgatóság belső vizsgálata megállapította, hogy a közterület-felügyelők nem tanúsítottak agressziót, és a fent említettekre hivatkozva, jogszerűen és szakszerűn jártak el.

Az Ombudsmani vizsgálat megállapítása

”A rendelkezésemre álló dokumentációk alapján alapvető joggal összefüggő visszásságot nem észleltem ezért eljárásomat megszüntettem.”