Felügyelői segítségnyújtás

Január 10-én, kora délután a FÖRI négy közterület-felügyelője a Határ útra tartott, ahol a BKK ellenőreivel kezdték meg közös szolgálatukat. Az M3-as metró Nagyvárad téri megállójában éppen szálltak fel a szerelvényre, amikor hozzájuk futott egy hölgy, segítséget kérve. Elmondta, hogy a szerelvény egyik kocsijában egy férfi rosszul lett. A felügyelők segítségét kérte, miközben már vonalban volt az Országos Mentőszolgálat diszpécserével.

A felügyelők a szerelvényben egy férfit találtak a földön fekve, akiről rögtön megállapították, hogy elvesztette az eszméletét. Egyik kollégánk a vészjelző segítségével tájékoztatta a szerelvény irányítóit, hogy ne induljon el a metró, miközben ketten stabil oldalfekvésbe helyezték a férfit. A negyedik közterület-felügyelő, a segítséget kérő hölggyel együtt a felszínre sietett, hogy a kiérkező mentőket minél gyorsabban a helyszínre vezethessék.

A stabil oldalfekvésnek köszönhetően a férfi visszanyerte az eszméletét, így mire a mentőszolgálat munkatársai megérkeztek, már kommunikálni is tudtak vele.

Kollégáink lélekjelenléte és helyzetfelismerése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a férfit a mentők stabil állapotban tudták kórházba szállítani.

Köszönjük helytállásukat!