A Föld napja - a Föld hete!

04/28/2017 - 11:45
Föld napja

Április 22-e talán a legzöldebb nap egész évben; ilyenkor kicsik és nagyok is csak egy dologra koncentrálnak: a Földre.

A Föld Napjához kapcsolódóan a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata részt vett a Budapesti Állatkertben rendezett Föld Fesztiválon, valamint a II. kerületi önkormányzat és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közös Föld Napi programján a Pál-völgyi kőfejtőben.

Igen mozgalmas hétvége van a hátunk mögött, habár kicsit fáztunk, de remekül éreztük magunkat a Föld napi rendezvényeken. Becsléseink szerint csaknem ezer gyermekkel és szüleikkel tudtunk foglalkozni a két helyszínen.

A Fővárosi Növény és Állatkertben megrendezésre kerülő Zöld Fesztiválon három napon keresztül vártuk a természet iránt érdeklődőket. Többféle játékos, de egyben tanulságos programmal készültünk, amelyből gyerek és felnőtt egyaránt bővíthette ismereteit. Amíg a kisebbek színezhettek értékes madarakat, növényeket, addig a nagyobbak társasjátékkal és keresztvénnyel foglalkozhattak. A tájékozottabbak a különböző lábnyomok felismerésben bizonyíthatták tudásukat.

Vasárnap a II. kerületi önkormányzat és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közös Föld Napi rendezvényén, a Pál-völgyi kőfejtőben is ki lehetett próbálni a nagy sikerű óriás társasjátékunkat, de most debütált az új gombafelismerős játékunk, ami szintén nagy tetszést váltott ki a látogatók körében.

Ezúton is köszönjük azoknak, akik ellátogattak hozzánk, ezzel is elősegítve a célt, hogy évről évre egyre több gyermek váljon környezettudatossá.

Reméljük jövőre is találkozunk, mert mi biztosan kint leszünk mindkét helyszínen, ahogy azt megszokhattátok! Mi jól éreztük magukat reméljük ti is!

 

2017. április 27.

FÖRI, Természetvédelmi Őrszolgálat

Elszállították sza- bálytalanul parkoló gépkocsiját? Itt meg- találhatja, csak a rendszámot kell beírnia keresőnkbe.